A Jubileumi Szimfonikus Zenekar története

A zenekar 1995. október 1-én, a Zene Világnapján alakult meg lelkes egykori Istvános  zenekari  tagokból.  Fontos szerepet játszott az alapításban a 40 éves évforduló 1994-es megünneplése és Záborszky József tanár úr szakmai irányítása, biztatása. Az  együttes  létszáma  50  fő  körül  ingadozik, többségükben  amatőr  zenészek,  akik  napi elfoglaltságuk  mellett  zenélnek.  A zenekar többgenerációsnak mondható,  mert  egyre  gyakrabban  fordul  elő,  hogy szülők és gyermekeik együtt muzsikálnak benne.

             alt

Első állandó  karmestere  Ménesi  Gergely volt,  aki  a  zenei  vezetés  mellett  a  megszokott  István zenekaros  atmoszférát  is  biztosítani  tudja,  mivel ő  is  sokáig  hegedült  a  gimnázium zenekarában. Jelenleg Dénes-Worowski Marcell a zenekar vezető karmestere. Másodkarmester: Juhász Bence.

Hangversenyeit  rendszerint  a  Zeneakadémián  és  a  Zuglói  Szent  István  Király  Zeneházban tartja. Szoros szálak fűzik az "anyagimnáziumhoz", a Szent István Gimnáziumhoz. Minden év decemberében  egy  koncertet  a  gimnázium  szervezésében  ad  különböző  helyszíneken.  Az iskola  alapításának  100.  évfordulóján  a  Beethoven  Karfantázia  előadásával  járult  hozzá  az ünnepléshez.

     

 Emlékezetes  alkalom  volt  a  45  éves  évforduló  ünnepi  hangversenye  a  Zuglói  Zeneházban 1999.  október  17-én. Az  50  éves  évfordulón  2004.  október  2-án  a Budapesti Kongresszusi Központ színpadán kibővült létszámban léptek fel. Újabb mérföldkövet jelentett a Bartók Béla Nemzeti  Hangversenyterem  „meghódítása”  2007.  szeptember  30-án  Beethoven  IX. szimfóniájának előadásával.

                                                                                                                         

A Vox Humana Énekkarral és a Vasas Művészegyüttes  Vass  Lajos Kórusával gyakran lépnek fel. Több jótékonysági  hangversenyen közreműködtek, mint pl. a gazdagréti Mindenszentek Templomában vagy a nagykovácsi Amerikai  Iskolában. Vidéki szereplésekre Dunaújvárosban, Gyöngyösön, Keszthelyen, Őriszentpéteren és Vácon került  sor. 2002-ben az ausztriai Mürzzuschlagban vendégszerepeltek. 
Népszerűek  a  családos  nyári  táborozások,  amelyekre  eleinte  Tihanyban,  majd  2004 óta Tokajban kerül sor.

                  

A Szent István Gimnázium Jubileumi Szimfonikus Zenekar rendezvényeit és működését a Partitúra Alapítvány támogatja.