Elhunyt Moór Ágnes tanárnő

2023. április 2.

Fájdalommal tudatjuk, hogy Moór Ágnes tanárnő életének 81. évében, 2023.02.21-én elhunyt.
 
Temetése 2023. április 11-én 17 órakor lesz a terézvárosi (Budapesti Avilai Nagy Szent Teréz) Plébániatemplomban. Kérjük, hogy részvétnyilvánításuk jeleként maximum egy szál virágot hozzanak.
 
alt

Moór Ágnes tanárnő életútja

" A tanárnő 1966-tól, diplomája megszerzésétől dolgozott gimnáziumunkban. Hosszú évtizedekig a fizika munkaközösséget vezette. Tanári munkáját végig kimagasló tantárgyi felkészültség és szakmai eredményesség jellemezte. Osztályfőnöki munkát is szívesen vállalt. Oktató-nevelő munkássága folyamán rendszerint fizika tagozatos osztályokat, majd fakultációs, emelt szintű csoportokat tanított. Diákjaitól mindig rendszeres felkészülést várt el. Tehetségesebb tanítványaival szívesen foglalkozott külön is, szívesen és nagy türelemmel készítette fel őket versenyekre, közülük sokan szép eredményeket értek el az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken is fizika tantárgyból. Tanítványai a Középiskolai Matematikai Lapok fizika rovatában is rendszeresen dolgoztak. Sok éven át szervezte és segítette az iskolai fizika eszközkészítő versenyeket, amelyek révén sok új eszköz került a szertárba, melyet neves kollégájával, Cseh Géza tanár úrral hosszú évtizedeken keresztül ápolt, gyarapított, rendszerezett. Ezért a ma muzeális értéket képviselő, a fizikatanítás 100 éves történetét felölelő szertár kuriózumként áll a tantárgy tanításának szolgálatában. A tanárnő a fizikaoktatást tankönyvírással és –szerkesztéssel is segítette: 1989-ben jelent meg Mechanika című könyve, melynek társszerzője volt; a könyvet sokáig a legtöbb gimnáziumban tankönyvként használták. Az általa 1994-ben szerkesztett Középiskolai fizikapéldatár is országszerte a tanulók fizikatanulmányait segíti. A tanárnő éveken át az ELTE Természettudományi Karán vezetőtanárként, valamint a SOTE felvételi bizottságának kérdező tanáraként működött. Legutóbb az emelt szintű fizika érettségi tételeinek kidolgozásában vett részt.

A tanárnő személyisége, szaktudása nagymértékben hozzájárult neves intézményünk rangjának emeléséhez. Emberi tartása példaértékű volt a rábízott tanulók és a vele együtt dolgozó munkatársak számára egyaránt.

Pedagógusi tevékenységét az alábbi kitüntetésekkel ismerték el: Mikola Sándor-díj (1980), Kiváló Pedagógus Díj (1984), Németh László-díj (1992), Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztje (1998), Pedagógus szolgálati Emlékérem (2007)

2007-ben nyugdíjba ment, azóta visszavonultan élt. Halálhíre az egész istvános közösséget megrázta.

Példaadó oktató-nevelő munkája emlékével együtt örökre tovább él kollégáiban és tanítványaiban egyaránt."

Tanáraink kitüntetése

2023. március 19.

Iskolánk két egykori tanára kapott állami kitüntetést március 15. alkalmából.
Kossuth-díjat kapott:
ZÁBORSZKY KÁLMÁN Liszt Ferenc-díjas karmester, gordonkaművész, kiváló és érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, gordonkaművészként és karmesterként is kiemelkedő művészete, a művészettel nevelés mellett a kultúraközvetítés iránt is elkötelezett munkája, a Szent István Filharmonikusok vezető karmestereként végzett sikeres és nagy hatású tevékenysége elismeréseként.
 
alt
 
Munkácsi Mihály-díjban részesült kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként SZKOK IVÁN festőművész, szobrászművész.
Gratulálunk a kitüntetetteknek. Tanáraink egymással való kapcsolatáról így ír Szkok Iván a honlapján:
 

alt
 

 

Öregdiák Piknik Tiszapüspökiben 2022. 07. 16-án

2022. július 2.

ÖREGDIÁK PIKNIK LESZ A TISZAPÜSPÖKI TÁBORBAN 2022. JÚLIUS 16-ÁN, SZOMBATON
 
A Szent István Gimnázium Öregdiák Baráti Kör Öregdiák Pikniket szervez a gimnázium tiszapüspöki táborába. "Táborvezető" Kalotay Gábor tanár Úr lesz.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Várunk osztályközösségeket, öregdiák baráti csoportokat, de családtagokat is szívesen látunk. Az utazás egyénileg történik.
Akinek ez nehézséget okoz, annak próbálunk "telekocsi" lehetőséget találni.
Aki diákként már járt a táborban, jöjjön, idézze fel a szép napokat, aki még sosem járt ott, ismerkedjen meg a gimnázium táborhelyével.
Regisztráció ITT.
 
Lehet, hogy egy kép erről: kemping, fa és szabadtéri

 

Elhunyt Szili Erzsébet

2022. június 19.

Gyászhír
 
2022. június 15-én meghalt Szili Csabáné Kovács Erzsébet öregdiák társunk, a Szent István Gimnázium Jubileumi Szimfonikus Zenekar csellistája, szervezője.
Emlékét megőrizzük.
 
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy

 

Öregdiák kerti party 2022. május 27. péntek

2022. április 24.

2022-ben ismét lesz öregdiák kerti party. A találkozó május 27-én, pénteken kerül megtartásra. A részletes program és jelentkezési lehetőség hamarosan megjelenik.

alt

2022-ben a diákok csapata nyerte a Szent István Kupát

2022. április 24.

Idén végre ismét pályára léphetett az Öregdiák focicsapat az István napon. 2020-ban és 2021-ben a Covid miatt nem került megtartásra a rendezvény.

Ebben az évben a tanárok csapata sérülések és hivatalos távollétek miatt sajnos nem tudott kiállni a focitornára, így a csak a diákok és az öregdiákok csaptak össze. A mérkőzést nagy küzdelemben, jobb hajrájukkal a Diák csapat nyerte 7:3-ra. Az Öregdiák csapat góljait Kun Krisztián (2), és Budai Károly szerezték.

Az Öregdiák csapatban a meccsen  játszott: Bognár Péter (1983/d), Budai Károly (1979/c), Garamvölgyi Ernő (1982/c), Harrach Bence (2013/e), Helmle Péter (1988/a), Hinfner Zoltán (1993/a), Kulcsár Gábor (1987/a), Kun Krisztián (1996/c),  Pércsy Levente (1988/a), Seregély Ildikó (1982/c), Simon Gábor (1979/d).

A Diák csapat tagjai: Gazdik Dániel, Kozma Szabolcs, Nszabó Dávid, Őz Zalán, Süle László, Szűcs József, Tóth Gergő

A mérkőzés játékvezetője Kalotay Gábor tanár Úr volt, aki múlt hónapban töltötte be 80. életévét. Ezúton is szeretettel köszöntjük, és jó egészséget kívánunk neki. Jövőre is számítunk játékvezetői munkájára!

alt

alt

alt

alt

alt

 




Itt vagy: Home Hírek